Márton-nap – a jóság, a bőség és a fény ünnepe

A Márton-nap, vagyis Szent Márton napja minden évben november 11-én köszönt ránk. Ez a nap a paraszti év lezárását, a betakarítás végét és a téli pihenőidőszak kezdetét jelenti. Egyben a jótékonyság, az irgalom és a hála ünnepe is, amelyhez gazdag népi hagyományvilág kapcsolódik.

Szent Márton legendája

Az ünnep névadója Szent Márton püspök, aki a római kori Savariában, a mai Szombathelyen született Kr. u. 316 körül.

Fiatal korában a római hadseregben szolgált, s nevét örökre beírta a keresztény hagyományba egy jótettével:

egy hideg téli éjszakán megosztotta köpenyét egy fázó koldussal, és álmában maga Jézus Krisztus jelent meg előtte a koldus alakjában. Ez az esemény tette őt a jóság és az irgalom jelképévé.

Amikor később püspökké akarták szentelni, Márton alázatból elbújt a ludak óljában. A ludak azonban hangos gágogással elárulták rejtekhelyét, így mégis megtalálták és püspökké avatták. Innen ered, hogy a Márton-napi ételek középpontjában éppen a liba áll.

A Márton-napi hagyományok világa

A Márton-nap a bőséges lakomák, a számadás és a jótékonyság napja volt.

A falusi gazdaságokban ezzel az ünneppel lezárult az éves munka, megtörtént az elszámolás, és elkezdődött a télre való készülődés.

Ez volt az utolsó nagy lakoma a karácsonyi böjt előtt, ezért a nép ilyenkor bőségesen falatozott és mulatott.

Libaételek és a „püspökfalat”

A legismertebb mondás így szól:

„Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik.”

Ezért ezen a napon minden háznál libát vágtak, s a cselédek gyakran libát kaptak év végi bérük kiegészítéseként.

A liba hátsó részét, a „püspökfalatot” szokás volt a papnak elküldeni – innen ered a mai kifejezés is.

Újbor és Márton pohara

A libasültek mellé járt az újbor is, hiszen ekkorra forrt ki a szüret eredménye.

A hagyomány szerint, aki Márton napján az újbort megkóstolja és „vidáman iszik”, bőséges és örömteli esztendőre számíthat.

A vacsora végén elfogyasztott koccintást „Márton poharának” nevezték.

Lampionos felvonulás és a fény szimbolikája

A Márton-naphoz ma is szorosan kapcsolódik a lampionos vagy fáklyás felvonulás, különösen a gyermekek körében.

A kis lámpások fénye Szent Márton jóságát és a fény győzelmét hirdeti a közelgő téli sötétségben.

Ez a szokás eredetileg német területekről terjedt el, de mára a magyar hagyomány részévé vált, és országszerte óvodákban, iskolákban tartják meg, gyakran Szent Márton és a koldus történetének eljátszásával.

Időjóslás és népi hiedelmek

A Márton-nap fontos időjósló nap is volt a néphagyományban.

Úgy tartották:

„Ha Márton lúdjai jégen állnak, karácsonykor vízben botorkálnak.”

Vagyis ha Márton napján fagy van, enyhe karácsony várható.

A liba mellcsontjából is jósoltak:

ha barna és rövid, akkor havas, sáros tél jön,

ha hosszú és fehér, akkor hideg, de száraz tél következik.

A pásztorok ilyenkor többágú vesszőt ajándékoztak a gazdáknak – ez volt Szent Márton vesszeje.

A vessző ágainak száma megmutatta, hány malacot ellik majd a koca a következő évben.

Tavasszal ezzel a vesszővel hajtották ki az állatokat, szerencsét és termékenységet kérve.

A Márton-nap így lett a bőség, a jószívűség és a fény ünnepe.

Egyszerre emlékeztet Szent Márton példamutató irgalmára, a régi paraszti világ rendjére, és a közelgő télre való felkészülésre.

Ezen a napon az emberek nemcsak ettek, ittak és vigadtak, hanem hálát adtak az elmúlt év terméséért, és reményteljesen tekintettek a következő esztendőre.