A török idôkben a falu ismét teljesen elpusztult. A törökök kiûzése után, a XVIII. század elején, a település pusztaként Nagykátához tartozott. 1728-1744 között a Felvidékrôl 15 család érkezett a faluba. Önálló községként a II. József uralkodása alatti elsô népszámlálás idején említik Farmost. Az 1781-es Canonica Visitatio idején még láthatóak voltak a régi templom romjai, és valószínû, hogy ezekre épült a mostani - Szent Péter és Szent Pál apostolok tiszteletére ajánlott templom. A legrégibb pecsétnyomó is ebbôl az idôbôl, 1791-bôl származik, melynek körirata

„Passimo Farmos 1791”. A falu neve kezdetben Farnos, majd késôbb - nevének említésekor - a korabeli írásokban Farmos névváltozat szerepel. A XIX. században a falu lélekszáma egyenletesen növekedett. A lakosság 80%-a római katolikus, 19%-a evangélikus, 15-a pedig egyéb vallású

volt. Az itt élôknek a mezôgazdaság jelentett megélhetést. Az 1848-49-es szabadságharc idején Farmos és környéke sem volt mentes a hadmozdulatoktól. Az 1848. április 4-én magyar gyôzelemmel végzôdött tápióbicskei csata elôtt az osztrák csapatok a farmosi Kozma-gyepen szálltak meg. 1880-1882 között építették meg a Budapest-Nagykáta-Szolnok közötti vasútvonalat. Ennek

révén Farmos is bekapcsolódott a vasúti közlekedésbe.

A XX.század nagy világégése során nagyobb összecsapások nem voltak a település területén.

A frontokon azonban nagyon sokan elestek. A háborúkban elesett katonák tiszteletére emlékmûvet állíttatott a község. A falu népessége az 1960-as 4185 fôs népesség maximumig folyamatosan növekedett. 1960 és 1990 között a folyamat megfordult, a népesség vesztés 920 fô. Az 1990-es rendszerváltás után a folyamat ismét megfordult. Jelenleg 3650 lakosa van a falunak.